Felelős háztartás

  • Felelős háztartás

    A felelős háztartás kifejezés nem általános. Mi arra értjük, ha úgy vezetjük mindennapjainkat, hogy abban figyelembe vesszük a környezetünk és a természet megőrzését is. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy odafigyelünk arra, hogy minél kevéssé terheljük a természetet. Az emberek döntő többsége termel hulladékot, fogyaszt energiát, eszik olyan élelmiszert, amit nem ő állít elő, de nem mindegy, hogy milyen mértékben.

    Az ökológiai lábnyom

    Az ökológia lábnyom egy olyan mérőszám, amivel jellemezhetjük egy adott terület, leginkább egy ország népességének területigényét a fogyasztás függvényében. Pontosabban azt mutatja meg, hogy a vizsgált ország adott technológiai fejlettsége mellett mekkora területre lenne szüksége önmaga ellátásához, illetve a megtermelt hulladék elnyeléséhez.

    okopresszo_erdekesseg_02

    Mit tehetünk?

    A föld minden egyes lakója felelős azért, hogy a jelenleg is zajló környezet- és természetátalakításunk mértéke csökkenjen. De mit tehet az egyén ennek érdekében? A Világ népessége jelenleg is növekszik. Mivel a Föld nyersanyag- és erőforráskészlete véges, ezért növekvő népesség mellett az egy főre jutó felhasznált nyersanyagnak és erőforrásnak csökkennie kell. Természetesen segíthetnek az új technológiák, amelyek például kevesebb erőforrást használnak ugyanannyi energia előállításához, de önmagában ez nem megoldás.

    Mindenkinek tudatosan kell kialakítania azt az életformát, amelyjel kényelmes életet élve, de a Föld sorsát is figyelembe véve tud viselkedni. Szerencsére manapság már rengeteg lehetőség van saját ökológiai lábnyomunk csökkentésére. Némelyik ezek közül valamilyen eszközhöz köthető, mint például ha normál égő helyett energiatakarékosat választunk vagy autóvásárlásnál a kisebb fogyasztásút részesítjük előnyben, más részük pedig helyes szemlélettel megoldható, például ha elektromos gépeinket nem hagyjuk standby üzemmódban. Mivel az általunk vásárolt termékek szállítása is jelentősen hozzájárul környezet-átalakításunkhoz, ezért próbáljuk inkább a hozzánk közelebb termelt árukat előnyben részesíteni.

  • Felelős háztartás

    A hagyományos életmód az önellátásra épült, nem termelt felesleget (ha mégis, azt elcserélte, eladta), ésszerű és funkcionális volt, és egyben a lehető legnagyobb mértékben újrahasznosított. A gazdálkodás, a háztartás, a lakás- és öltözködéskultúra minimális tárgykészletet használt. Például csak annyi edény és eszköz volt a háznál, amit valóban használtak.

    Hogyan vészelték át mégis azokat a jelentős alkalmakat, amikor nagy mennyiségben szükség volt berendezési tárgyakra, gazdálkodási eszközökre? Gondoljunk például a disznóvágásra, vagy a lakodalmakra. A paraszti életforma része a kölcsönös közösségi segítségnyújtás. Ennek fontos eleme az együttműködés, ami mindig viszonzáson alapul. Olyan, mint a kaláka, amikor több család kölcsönösen segíti egymást a nagy munkákban (mint a házépítésben, szüretben). A nagy mennyiségű eszközt, berendezési tárgyat igénylő alkalmak során kölcsönkértek egymástól, így disznóvágáshoz nagy teknőt, darálót, lakodalomhoz asztalt, széket, nagy méretű fazekat, lábost). Előfordult az is, hogy a lakodalomba hivatalos vendégek a tányért és az evőeszközt otthonról hozták saját maguknak, így nem kellett azokat nagy mennyiségben kölcsönkérni (mivel másoknak sem volt belőle feleslegesen felhalmozva). Ünnepi alkalmakkor a házat díszítő festett falitányérokat is felhasználták a terítéshez.

    Ha kevesebb tárgyat használunk, kevesebb a hulladék is. De akkor is kevesebb felesleg keletkezik, ha egy-egy tárgy életpályája hosszabb. A mai fogyasztói társadalomra ez egyáltalán nem jellemző. A hagyományos háztartásban a ruhaneműt és a használati tárgyat jobban megbecsülték, mint manapság tesszük. Kímélték, vigyáztak rá, rendszeresen javították, foltozták, toldozták, és akár több generációt is kiszolgáltak. Ha már az elsődleges funkciójából végképp kikopott, egy másik szerepben újrahasznosították.

    Azonban elkövetkezett az a korszak, amikor új, idegen anyagok kerültek a háztartásokba. Ezeket is igyekeztek ugyanolyan becsben tartani és a használat után új funkcióval felruházni. Így keletkezett a vajas dobozból lett virágtartó, a tejes zacskóból készült szatyor vagy lábtörlő, a műanyag palackból kialakított madáretető.


    OP_karcag_erd_FH_1

20 Comments
  1. Vica

    Kedves Ökopresszó!
    Az önök véleménye szerint melyik a legsúlyosabb környezeti probléma azok közül, amelyeket feldolgoztak a weboldalon?

  2. Okopresszo

    Kedves Vica!
    Erre nem lehet egyértelmű választ adni, mivel a környezeti problémák összefüggnek. Bármelyik probléma külön-külön is fontos, de a hatásuk általában erősíti is egymást.
    Üdvözlettel,
    az Ökopresszó csapata

  3. david12

    Nálunk az iskolában van használt elemgyűjtő. Miért kell az elemet külön gyűjteni?

    • Okopresszo

      Szia Dávid!

      Az elem veszélyes hulladék. A belsejében lévő folyadék erősen savas kémhatású, ezét hasznos külön kezelni ezeket.
      Üdvözlettel,
      az Ökopresszó csapata

  4. judit66

    Kedves Ökopresszó!
    Én azt hallottam, hogy hiába gyűjtünk szelektíven szemetet, az a végén egybe kerül. Igaz ez?

    • Okopresszo

      Válasz: Kedves Judit!
      Ez szerencsére nem igaz. A szelektív kukák tartalmát újra feldolgozzák, így kevesebb nyersanygot használnak és a hulladék mennyisége is csökken.
      Üdvözlettel,
      az Ökopresszó csapata

  5. Barna Vitéz

    Kedves Ökopresszó!
    Mégis, melyik környezeti probléma okozhat először nehézségeket?

    • Okopresszo

      Kedves Vitéz!
      Gyakorlatilag mindegyik környezeti probléma már napjainkban is okoz nehézségeket. Az energiahasználat következményeként jelentkező globális klímaváltozás hatásai napjainkban már jelentkeznek, az édesvízkészletek fogynak, a hulladék keletkezési üteme olyan gyors, amit jelenleg nem tudunk feldolgozni. Mindezek miatt fontos háztartásunkat felelősen vezetni, aminek során odafigyelünk ezekre a faktorokra is.

  6. Zsuzsa

    Kedves Öko Presszó!
    Olvastam a honlapon az ökológiai lábnyomról. Hogyan lehetséges, hogy egy országnak nagyobb az ökológia lábnyoma, mint maga az ország?

    • Okopresszo

      Kedves Zsuzsa!
      Egyrészt az országok nem önellátóak, tehát nem mindent a saját területükön termelnek meg, másrészt az ökológiai lábnyomnál a mérőszám azt mutatja, hogy mekkora területet használ egy személy fenntarthatóan. Tehát lehet nagyobb területet használni, viszont annak a területnek a regenerációja ebben az esetben lassabb, mint a használat sebessége.
      Üdvözlettel,
      az Ökopresszó csapata

  7. rainbowgirl

    Sziasztok! Engem az érdekelne, hoyg mikor kezdődött és milyen módon a hagyományos háztartások felbomlása?

    • Okopresszo

      Kedves rainbowgirl, a probléma akkor kezdődött, amikor elöntötte a boltokat a sok műanyag palack és egyéb csomagolóanyag, amikor elkezdték használni a szárazelemet és a gumicsizmát.
      Üdv,
      Ökopresszó

  8. Moonshine

    Sziasztok!
    Engem nagyon érdekel az ökopresszó témája. Hol tudok erről több információt begyűjteni?
    Köszönöm! – moonshine –

    • Okopresszo

      Köszönjük a kérdést, kedves Moonshine!
      Egyrészt olyan felsőoktatási képzéseken, ahol ökológiával, környezetvédelemmel foglalkoznak (pl. ELTE). Másrészt az örökségvédelemmel foglalkozó kurzusokon (pl. SZTE). Ezen kívül javaslom, hogy a szellemiorokseg.hu oldalon kövesse figyelemmel a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának programjait.
      Üdvözlettel,
      Ökopresszó csapat

  9. Kónya Mária

    Kedves Ökopresszó!
    Mostanában több boltban látni papír bevásárló szatyrot a nejlon mellett. Tudom, hogy az jobban lebomlik, viszont amiatt fákat vágnak ki. Melyiket érdemes választani?
    Köszönettel,
    Mária

    • Okopresszo

      Kedves Mária!
      Ha a nejlon és a papír bevásárló szatyor között kell választani akkor inkább a papírt válasszuk. Egyrészt ezek leginkább újrafelhasznált papírból készülnek, másrészt a nejlonszatyornál is fennáll az a probléma, hogy nemcsak mint hulladék káros, hanem az előállítása is jelentős környezetterhelést okoz. A legjobb megoldás azonban, ha mindig hordunk magunknál egy vászon bevásárlótáskát, amit akárhányszor felhasználhatunk.
      Üdvözlettel, az Ökopresszó csapata

  10. BubbyGirl

    Sziasztok! Nagyon jó kis oldal, sok újat tanultam, barátaimnak is ellinkeltem, remélem tetszeni fog nekik :)
    Nektek jó munkát!

Hozzászólok